Sehun kezét Kris mellkasához nyomta, ahogy Kris az egész szája felületét megízlelte. Kris megragadta Sehun csípőjét szorosan, és még közelebb húzta, egyre kétségbeesettebben csókolva. Sehun el akarta lökni. Tudta, Krisnek Sehun kellett, nem pedig a Lélek, aki jelenleg él benne. Nem számított mennyire el akarta lökni mentálisan, a test egyszerűen nem engedte. Másodperceken belül Sehun újból lángolt belül.
-Hé, Kris. Bent va- ó -zavarta meg őket Lay, ahogy berontott a lyukba -Oh -elkomorodott -Sajnálom.
-Nem, én sajnálom - húzódott el Sehun Kristől.
-Mi az? - sziszegte Kris Laynek.
-Semmi baj, visszajövök, ha végeztetek -fordult meg gyorsan Lay.
-Azt kérdeztem, mit szeretnél?!
-Semmit. Csak beszélgetni akartam veled,de nem szükséges.
-Elmegyek - Sehun motyogta, még mindig döbbenten a csók miatt -Beszélnem kell Dokival - sietett ki a szobából, mielőtt Kris visszatarthatta volna.
Kai érintése még mindig ott volt Sehunban. De olyan volt, mintha a szervezet nem tudta volna érzékelni, ellenben mikor Kris érintette meg rengeteg módon reagált. Kai összezavaró, Kris pedig frusztráló volt.
-Doki? -sétált be Sehun a gyengélkedőre.
-Hé. Gyere be -Doc rámosolygott. Ő lehetett a legfelszabadultabb orvos a világon. Többé-kevésbé -Pont a személy, akivel beszélni szerettem volna.
-Beszélni akart velem?
-Igen. Ülj le. A Lelkekről van szó.
Sehun visszanyelt egy kis sírást -Mi van velünk?
-Azt mondtad, hogy lehetséges, hogy ... ki tudunk venni a testből. De a test tudatánál marad?
-Uh ... nem vagyok benne biztos. Én nem azon az osztályon vagyok.
-De már hallottál ilyenről, igaz? Tudod, hogyan kell csinálni, ugye?
-Nem mondhatom el, Doki -mondta Sehun őszintén -Veszélybe sodornám a többieket.
Doki bólintott -Értem. Nos, én csak meg akartam próbálni mindent az embereimért. És most már olyan, mintha te is egy lennél közülük.
-Komolyan...gondolod?
-Természetesen - de olyan érzés volt, mintha csak hízelegne.
~*~
A következő két hétben, Sehun folytatta a tőle megszokott rutint, amely tartalmazta a mosogatást, mosást és Doki segítését. Jelenleg úgy nézett ki, Sehun tapasztaltabb volt az orvoslásban, tekintve, hogy kb. 1202 éves volt. És ez volt a mai nap témája.
-Mi ?! - kiáltott fel Krystal -Hány éves vagy?!
Mostanra már mindenki odatársult Sehunhoz, a fantasztikus önéletrajza miatt. Őt is egynek tekintették maguk közül egyelőre. Kris egész idő alatt ignorálta, és Sehunnak fogalma sem volt, miért, mivel egyértelműen Sehun teste kellett neki még két hete. De észrevette Lay és Kris milyen hűvösen viselkednek egymással. Lay vissza is költözött a szobájába, mikor Kai elment.
- Igen. Ezerkétszázkét éves vagyok. Az emberek számítását nézve. De az én közösségemben az érettségem kb. egy 17 évesével egyezik meg. A ti éveitek szerint. De igen, 1202 évet éltem.
-Wow -lehelte Lay. Lehet, Kris azért nem jön soha mostanában a menzára mert Sehun ott van. Legalábbis eddig akárhányszor Sehun ott volt, ő sehol.
- De valójában, csak két éves vagyok. Emberként.
-Ahw, gyere ide! Hadd ringassalak, baba! -gügyögte Krystal, kitárva karját. Annyira rendes személynek tűnt. Egy pillanatra Sehun igazán bűnösnek érezte magát, amiért Kainak és neki miatta ért véget a kapcsolatuk.
-Lay - rontott be valaki a menzára és odakiabált Laynek - Visszajöttek. Szükségünk van a segítségedre. Van egy ... -szakította félbe magát, amikor tekintete Sehunra esett -Gyerünk.
-Visszatértek?" Sehun kérdezte, és felállt.
-Uh...itt kéne maradnod egy darabig, még amúgy se lesznek a csarnokban -mondta Krystal.
-De .. - Sehun nagyon akarta látni Kait. Látni, hogy rendben van-e.
- Csak várj egy pillanatot. Oké? - Krystal úgy beszélt Sehunhoz, tényleg mint egy kisbabához.
-Oké -engedelmeskedett Sehun.
Egymaga elmosott minden edényt, aztán visszament a nagyterembe. Senki se volt ott. Eldöntötte, megnézi a kórházi szárnyat, hátha megsérült valaki. De mielőtt elég közel mehetett volna a sátorhoz, Kris kilépett belőle.
-Mit akarsz? - csattant Sehunra. Sehun beharapta az alsó ajkát, és összerezzent az előtte álló Kris miatt.
-Minden...rendben...van?
-Minden.
- Látnom kell Dokit.
-Látod máskor. Épp találkozója van - gúnyolódott Kris, de az arca halálosan komoly maradt.
-Srácok, egyszerűen undorítóak vagytok -kiáltotta Kai, miközben kitört a kórházi sátorból. A bent lévőkkel üvöltözött. Sehun be akart lesni Kris válla fölött, hogy mi történik, de Kris kitakarta.
-Sehun - sétált felé Kai. Kris testvéréhez fordult, és dühösen meredt rá.
-Minek hívod?
-Ez a neve, nem? Gyerünk - ragadta meg Kai Sehun csuklóját és elhúzta. Sehun örült, hogy semmi sem történt Kai-al, de kíváncsi volt mi folyik a kórházban.
-Mi történt? -kérdezte Kait.
-Huh? Ó. Nem sok -rángatta a Lelket egy számára ismeretlen alagút felé.
-Kyungsoo, Baekhyun és Suho jól vannak?
-Jól vannak. A rajtaütés simán ment. Ne aggódj. És van sok gyors kajánk.
-Pihenned kéne.
-Mikor volt az utolsó alkalom, mikor kint jártál? -fordította felé Kai a fejét, és rávigyorodott Sehunra.
-Egy hónapja? -Sehun kételkedett -Miért?
-Kicsit szeles.
-Te...kiviszel? -dadogta Sehun.
-Nem szeretnéd? -Olyan érzés volt, mintha Kai csak el akarta volna terelni a figyelmét a kórházról, de Sehun nagyon szerette volna érezni a kinti szellőt.
-De .. mi van, ha elfutok? -motyogta Sehun.
-Nem fogsz.
-Miért vagy olyan biztos benne?
-Nem fogsz -Talán igaza volt. Sehun nem ment volna el, akkor sem ha lehetősége lett volna rá -Bekötöm a szemed.
-Azt mondtad, nem fogok futni.
-De ha nem kötöm be, Suho lelő, ha rájön.
-Illegálisan csinálod? -esett le Sehun álla -Nem jövök.
-Mindenki elfoglalt. Szóval ne aggódj - vett ki Kai egy fekete anyagot a zsebéből és Sehun szemére kötötte
-Tessék. Fogd meg a kezem -ragadta meg Sehun karját és elhúzta.
Néhol botladozva, de végül kiértek és Sehun érezte a hideg szelet az arcán.
-Kai - fújta ki. Érezte a napot a felfedett bőrén.
-A vulkán tetején vagyunk. Vagyis, nagyjából. Kicsit fennsíkszerű -Kai levette a szemkötőt és a nap kokrétan égette Sehun szemét. Sehun lassan lépkedett. Bámulta a tiszta kék eget. Úgy érezte, mintha az ég elég közel lenne hozzá, hogy megérintse a felhőket. Még mindig homok és nagyon száraz föld volt mindenhol, de az ég és a szél nagy különbséget tett. Sehun öntudatlanul leült. Egy másodperc után Kai elfoglalta a helyét Sehun mögött, mellkasára vonva a fiút.
- Hiányoztam? -suttogta Kai Sehun fülébe. Vajon hiányzott neki Kai? Sehun néma maradt. Kai Sehun vállára nyomta ajkát -Köszönöm azt az éjszakát -mondta Kai -Igazából...nem gondoltam volna, hogy hagyni fogod. De megtetted. Ez azt jelenti, ... hogy te is kedvelsz?
-Igen, kedvellek..-Szeretnélek szeretni, akartam mondani Sehun.
-De?
-Kris megcsókolt -fakadt ki Sehun.
-Mi?
-Szeretem őt, Kai.
Kai felállt -Nem akarom hallani. Gyere, vissza kell mennünk, mielőtt az emberek rájönnek, hogy hiányzunk.
-Nem. Figyelj -Sehun felállt és szembefordult Kai-al -Két éve szeretem, csupán álmok által...de te..
-Állj. Nem akarom, hogy összehasonlítsd az iránta és az irántam érzett érzéseid -mondta Kai, visszakötötte Sehun szemét.
-Kai -Sehun csalódott volt, hogy Kai nem hallgatta meg.
Kai visszavezette a csarnokba, síri csöndben. Kibontotta a kendőt és Sehun újra az alagutakat látta.
-Maradj távol a kórháztól, ha nem akarod, hogy az emberek, kibeszéljenek -Kai figyelmeztette mielőtt elcsatangolt a szobájába -Oh. És Kris nagyobb hatással volt rád a csókjával, mint én a szeretkezésünkkel?
Sehun összeszorította az öklét, és odatrappolt Kai elé -Miért vagytok ti emberek ilyen tudatlanok? -szidta csikorgó hangon -Szeretem Krist. A testem szereti Krist. De nem adnál nekem egy esélyt, hogy hadd próbáljak meg beléd szeretni?
-Mit mondtál?
-Még soha nem találkoztam olyan emberrel, mint te.
-Nos, én még soha nem találkoztam egy olyan Lélekkel, mint te - lépett előre Kai, hogy Sehun kezét gyengéden az övéibe vegye -Fáradt vagyok. És pihennem kell. De ... találkozhatunk később? Csak beszélgetni szeretnék.
Sehun bólintott. Ez az igazság. Sehun még csak egy baba. Könnyen beleszeretett volna Kaiba, ha már nem lett volna úgy belehabarodva álmai főszereplőjébe.
~*~
-Milyen nyelvet beszélnek a Lelkek? -ültek a lyukban, ahol Sehun korábban "lakott". Kai azt mondta tud szerezni egy pótágyat, hogy Sehun is a Layel közös szobájában aludhasson véglegesen.
-Szeretetet -piszkálódott Sehun.
-Ne gúnyolódj -Sehun Kai két lába között ült, s míg Kai a falnak támasztotta hátát, Sehun az ő mellkasának dőlt.
-Kérdethetek valamit -érdeklődött Sehun.
-Igen, persze.
-Mit tennél, ha a kezedben tarthatnál?
-Dehát itt ölellek.
-Úgy értem engem. Engem.
-Ó ... nem .. nem tudom.
-A férget. Vajon továbbra is úgy gondolnád, gyönyörű vagyok?
-Én ... szeretnélek tartani.A kezeimben. Tartani. Téged.
Sehun elmosolyodott. Ahogy szája sarkai felgörbültek...furcsa volt. Csak akkor jött rá, hogy mióta idejött nem mosolygott.
-El kell mennünk egy újabb rajtaütésre. Nekem, Krisnek, Laynek és Suhonak. Ez egy... csak mennünk kell.
-Most mennyi időre? -kérdezte Sehun.
-Nem vagyok benne biztos. De elég messze. Szóval lehet egy hét...vagy kettő.
-Oké.
~*~
Ezúttal Sehun számolta a napokat. Miért? Mert Kris és Kai is elment, és ez aggasztotta.
-Sehun! -kiáltotta Baekhyun, mikor Sehun épp az edényeket mosta a fürdőben.
-Igen?
-Kell segítség? -guggolt le mellé a medencéhez.
-Nem, köszönöm. Már majdnem kész.
-Na, nem sokat beszéltél hozzánk mostanában. Azon gondolkoztam, hogy jól vagy-e?
-Jól vagyok. Csak elfoglaltak voltatok.
-Igen. Általában elég sok a feladat egy-egy rajtaütés után. Nagyjából három hétig tart mire helyrehozzuk a rendetlenséget meg minden. Aztán ki megyünk újra. Egy másikra, amint elfogy a készlet -nyögött Baekhyun.
Sehun csak bólintott. Már épp végzett volna az edényekkel, amikor hirtelen erős hányinger csapta meg és forgott vele a világ. Véletlenül beleejtette a tányérokat a medencébe.
-Hé, jól vagy? -kérdezte Baekhyun aggódva.
-Olyan...meleg van -ült le Sehun a földre.
-Woa. Nem akarsz benézni a Dokihoz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése