SUI GENERIS: Kijelölt

-Mivel ingyen kapsz kaját, csinálod kéne cserébe valamit, nem gondolod? –mormogta Kai, miközben lerogyott az egyik matracra a földön.  Az ágyak nagyon kényelmesnek tűntek, és Sehun igazán arra vágyott, hogy újra a puha anyagon pihenhessen. Kai oldalra nyúlt egy kis faállványhoz az ágy mellett, és elővett egy dobozt –Ülj le.  A földre.

Sehun elfoglalta a helyét a földön és nézte, ahogy Kai elővesz egy éles bicskát és egy láncot.

-Tessék –dobta oda a láncot Sehunnak. Sehun megvizsgálta, és úgy nézett ki, mintha nyaklánc lenne egy fém medállal rajta –Gravírozz bele valami szépet.

-Mi van?

-Krystalnak akarom adni. És tudod, én nem vagyok jó az ilyen romantikus dolgokban. És gravírozni sem tudok. Hallottam, hogy a férgek nagyon érzelmesek. Gyerünk és írj valamit –adta át a bicskát is Sehunnak –Plusz neked aprók az ujjaid, biztos vagyok benne, hogy meg tudod csinálni.

-Mit kéne írnom? –kérdezte Sehun suttogva.

-Bármi mélyet –feküdt el az ágyon Kai egy hatalmas sóhajjal. Sehun bólintott és elkezdte vésni a bicskával a fém medált a láncon. Egy kicsit nehéz volt, hiszen az eszköz nem gravírozni való volt, de megoldotta. Kainak igaza volt. Sehun már hetek óta itt volt és semmit nem tett még az étel cserébe.

-Ez az ő szobája is? –érdeklődött Sehun, miközben a vésésre is koncentrált.

-Nem, Lay-hyungal vagyok egy szobában. Az az ő ágya.

-Oh.

Kai újra felült és szájtátva nézett Sehunra –Tudod…..tudod, ki vagyok?

-Kris testvére.

-Igen, de olyan volt, mintha nem tudtad volna azelőtt. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem emlékszel rám?

-Nem, nincs másról emlékem csak Krisről.

Kai bólintott, jelezve, hogy megértette –Azért, mert csak Kris-hyung volt neki.

-Tényleg? –vett egy nagy levegőt Sehun.

-A szülei az elsők között voltak, akiket elfogtak. Kris utána fogadta be Sehunt.

A ténynek, hogy Kai részeg, volt valami köze ahhoz, hogy ilyen normálisan beszélt Sehunhoz.

-Találkoztam már Sehunnal. Egyáltalán nem volt ilyen csendes. Beszédes volt, féktelen. Igen, még akkor is ártatlan. De erős volt, egy harcos –Olyan volt, mintha Kai magában beszélne. Újra felnézett Sehunra és az arckifejezése megváltozott –De te. Te olyan tehetetlen és gyenge vagy.

Sehun összerezzent a leírásán –Nekünk, Lelkeknek nem kell harcosoknak lennünk. Mi túlélők vagyunk. Mindent békés úton teszünk.

-Tök mindegy. Nem hinném, hogy tartozol valahová, ahová nem hívtak meg. Ez nem az otthonod.

Sehun lehajtotta a fejét –Mi megalkotjuk a saját otthonunk –suttogta halkan.

-Elpusztítva másét?

-Ez nem…az én hibám –kicsit dadogva jött ki.

-Természetesen nem. Ez nem a te hibád. A másik pár millió parazitáé ott kint.

-Kész vagyok. Tessék –passzolta a nyakláncot Kainak anélkül, hogy ránézett volna és Kai megragadta.

-Te vagy a Lelkem. Mi a franc ez? –köpte a véset elolvasása után.

-Sokat jelentene neki, ha a tudtára adod, hogy a lelked csak az övé. És az övé csak a tiéd. Lelki társak.

Egy kínos csend telepedett kettejük közé, amely végigvibrált a termen, ahogy Kai intenzíven bámulta Sehunt. És aztán Lay berontott a szobába.

-Oh, miért van itt? –kérdezte egy kicsit becsípett hangon.

-Vidd vissza az üregébe –rendelte Kai összeszorított fogakkal, és visszahúzódott az ágyba, karjával takarva fejét.

Sehun felállt magától, mielőtt Lay szólhatott volna.

-Mit csinált? Mondott valamit? –kérdezősködött Lay, mikor elindultak az alagutakon keresztül vissza.

-Megkért, hogy tegyek meg valamit érte. A párjáért.

-Krystal?

-Igen.

-És megcsináltad?

-Azt mondta kéne valami munkát csinálnom, amíg itt vagyok. Van valami, amit tudok csinálni? Tényleg szeretnék segíteni –Végül is..mindenki normálisan bánt Sehunnal. Vagyis…nem mindenki, az emberek fele még mindig rossz szemmel nézett rá. Néhányan egyáltalán nem is foglalkoztak Sehun jelenlétével. De néhány, beleértve Layt, Kyungsoot, Baekhyunt és Suhót,  jó féle figyelmet szenteltek neki.

-Azt hiszem…dolgozhatsz a kórházi szárnyban. Nem tudom. Majd beszélek Suhoval.

-Köszönöm. És…hallottam….hogy van itt egy Lélek?

Lay olyan egyértelműen nyelt egyet, hogy Sehun még a sötét alagútban is látta.

-Ki mondta ezt?

-Kai.

-Igen, van. De nem kapsz hálótársat – kuncogott.

-Láthatom őt?

-Uh…nem.

Sehun nem kérdezett többet, mert elérték a lyukat.

-Rendben, a-uh, Kris? –sikkantott fel Lay, miután megpillantotta Kris körvonalát kirajzolódva a zseblámpa fényében.

-Úgy tudtam, Kainak kellett volna idehoznia  őt –Jó dolog volt, hogy Kris „ő”-ként említette Sehunt nem pedig „ez”-nek.

-Volt valami feladata Sehunnak, azt hiszem.

-Menj.

-Jól vagy?

-Azt mondtam menj innen.

Lay arckifejezése megváltozott Kris reszelős hangját hallva –Rendben –motyogta és megfordult és otthagyta őket.

-Akartam kérdezni tőled valamit –szólalt meg Kris. Sehun bólintott, hogy folytassa –Megvannak az emlékek? Az ő emlékei?

-Igen. De csak azok az emlékek…amikor…veled volt.

-És ez jelent valamit? Mert én gondolkodtam, és nincs értelme. Miért csak a velem megélt emlékei? És te…eljöttél idáig, mégis pontosan miért?

Érted, akarta Sehun mondani, de ehelyett csöndben maradt. Kris előrelépett.

-Talán –lehelte. A szeme tele volt bánattal. Annyira nyomott hangulatot sugárzott, hogy Sehun szinte érezte a reménytelenséget –Talán….te nem gondolod, hogy ő volt az? Aki…idehozott téged hozzám?

-M-mi?

Kris megfogta Sehun csuklóját és óvatosan a falnak döntötte őt –Folyton azt kérik, hogy döntsek –suttogta, miközben közelebb hajolt –De egyszerűen nem tudok. Tudom, hogy te nem ő vagy. De valami azt súgja, hogy még mindig ott van. Test és lélek.

-K-kris –dadogta Sehun, miközben tenyerét Kris mellkasának nyomta. Már szinte égett, a köztük lévő közelségtől. A hő már elviselhetetlen volt neki és a szívverése is felgyorsult,

-Én csak…vissza akarlak kapni –simította ajkaival Sehunét mielőtt egymásra tapasztotta őket. Ez nem volt egészséges. Ahogy Sehun szíve majd kiugrott a helyéről és a bőre égetett. A kezei ökölbe szorultak Kris ingén, ahogy Kris megcsókolta, ajkát erősebben tolva Sehunéra –Sehun –lehelte, visszahúzódva kicsit, aztán megint megtámadva száját.

Ez volt az, amire Sehun két éve várt és most úgy érezte meg tudna halni abban a pillanatban. De az érzés nem tartott sokáig, mikor Kris hirtelen elhúzódott. Még nem is csókolóztak megfelelően, Kris mégis már lihegett –Te nem ő vagy –mondta magának –Ez olyan nehéz –húzódott el teljesen Sehuntól, hagyva az utóbbit teljesen összetörni belül.

Mielőtt bármi mást hallhatott volna Kristől, besietett a lyukon és a legtávolabbi zugába kúszott, hogy álomba sírja magát.

~*~

-Hová megyünk? –kérdezte Sehun Baekhyuntól, ahogy átvezették egy ismeretlen alagútba. Sehun nem járt itt korábban, ebben biztos volt.

-A gyengélkedőre. Suho azt mondta szeretnél dolgozni –válaszolt Baekhyun –Miért tennéd? Nem szereted az egész nap egy helyben ülést és semmittevést? Pff. A Lelkek és a felelősségtudatuk –forgatta a szemét.

-Rosszul érzem magam, amiért nem fizetek az ételért.

-Hát persze. De nem ok nélkül etetünk. És Kris nem tud gyorsan dönteni.

-Mire gondolsz?

-Semmire. Erre gyere.

Nem az a tipikus kórház volt, Sehun látott már hasonlót. Csak egy nagy sátor volt, benne orvosi berendezésekkel és néhány kórházi ággyal. Még csak nem is volt olyan nagy.

-Egy klinika? –motyogta Sehun, mikor beléptek a sátorba.

-Haha,igen. Olyasmi. Hé, Doki.

Egy középkorú férfi megfordult, hogy szembenézzem velük.

-Oh, helló Baek.

-Ő Sehun.

-Igen emlékszem. Én voltam aki ellátta a sebét az első napon, nem igaz? –mosolygott. Őszintén szólva, ő rendes embernek tűnt. De Sehunnak nem kéne emberekben bíznia –Suhótól hallottam, hogy orvosi asszisztens vagy?

Sehun bólintott.

-Akkor gondolom tudsz nekem segíteni, ha szükségem van rá.

Sehun ismét bólintott.

-Mondjuk, nagyon ritkán vannak betegeink, kivéve, ha a fiúk visszajönnek a rajtaütésekről meg néha-

-Doki –szakította félbe Baekhyun.

-Oh.  Uh. Szóval ja. Egyelőre, tudsz segíteni feltakarítani  helyet? Csak rendbe tenni a dolgokat?

Valóban elég rendetlen volt minden és úgy tűnik a fiúk történetesen múlt este értek vissza. Sehun gyorsan munkához is látott és rendbe rakta a berendezéseket és a gyógyszereket. Jelentősen keveset tudott az emberi gyógyszerekről, de csak dobozba kellett rendezni őket, ami egy elég könnyű feladat volt.

~*~

Mikor Sehun visszament a „szobájába”, Kai ott várta. Tisztára olyan érzés volt mintha mindenki imádta volna látogatni ezt az úgynevezett parazitát.

-Hol voltál?

-Dolgom volt a gyengélkedőn.

-Tök mindegy. Suho megkért, hogy szóljak, aludj az én szobámban ameddig távol leszek a rajtaütés miatt.

-Mi?

-Lay ezúttal hátra marad, szóval nekem kell mennem. És úgy néz ki, Suho szerint nem túl vendégszerető, hogy a kemény földön alszol. Mintha számítana –gúnyolódott.

-Semmi gond. Nem akarok az ágyadon aludni.

-Lay fog az én ágyamon aludni, te pedig akkor aludhatsz az övén. Én sem akarok parazitát az ágyamon, de ez Suho parancsa.

-Kris…is megy?

Kai meglehetősen csúnyán nézett Sehunra –Igen.

-Mikor indultok?

-Most. Mi bajod van?

-Mehetek nézni, mikor távozik?

-Mi?

Sehun nem kérdezte meg újra.

-Mindegy –motyogta Kai és elsétált. Sehun ezt igennek vette, úgyhogy követte.
Pár percig csendben sétáltak, mikor Kai úgy döntött, megtöri a csendet.

-Elfelejtettem megkérdezni tegnap este. Tudom, hogy a test szereti a bátyám. Sehun szerette őt. De te?

Miért kérdezi ezt, tűnődött Sehun.

-Te szereted őt? –ismételte Kai.

-Igen –válaszolt félénken Sehun.

Kai nem kérdezett semmi többet csak ment tovább egyenesen –Hogyan szerethet egy féreg? Csak a test az, mi? –horkant fel magában beszélve. Sehun erre igazán megsértődött, de nem tudott mivel visszavágni.

Úgy tűnt, Suhónak majdnem minden rajtaütésen részt kellett vennie. Mindenki búcsúzkodott és Sehun tudta miért. Arra az esetre, ha valaki nem jönne vissza.

-Mit keres ez itt? –az egyik ember kérdezte.

-Nem tudom –vont vállat Krystal.

-Kai, kész vagy? –sietett elé Suho.

-Várj –állította meg Krystal Kait –Óvatosan, oké? Hozz sok-sok burgonya chipset!

-Megpróbálok –puszilta meg Kai a homlokát.

Sehun tekintete Krisre szegeződött, de gyorsan lesütötte a szemét, mikor Kris rápillantott.